Oláh Gergő fellépés
Az X-faktor harmadik szériájának nyerteseként ismerhettük meg, ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon. Mai napig rendszeresen hallhatjuk dalait a rádiókban, illetve tv műsorokban láthatjuk az énekest.
2015-ben és 2016-ban is egészen a döntőig jutott A Dal című műsorban, a Tükör előtt és a Győz a jó című dalaival. 2016-ban Szikra-díjjal ismerték el zenei tevékenységét. A KICSI ÓRIÁSOK gyerektehetségkutató egyik csapatkapitánya volt.
2017-ben fordulatot vett az élete, megalapította ROMA SOUL néven futó zenekarát, amelyben az ősi autentikus cigányzenét ötvözik a mai, modern popzene világával. A zenekar első dala, a Fekete fehér után megjelent Nyitva a ház című szerzeményükkel bejutottak a 2017-es Eurovíziós dalválasztó élő showjába. Szintén ebben az évben a Nagy Duettben és a Sztárban Sztár televíziós műsorokban láthattuk.
2018 áprilisában a SEVEN néven futó formációval adott egy nagyszabású koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ami óriási sikernek örvendett. Rajongói nagy örömére immáron negyedszer szerepel A Dal színpadán.
A Dal 2019-ben Hozzád bújnék című dala jutott a legjobb 30 közé.
Időpont: 2025.04.19. (Szombat) 20:00
Helyszín: Lobby
A programváltozás jogát fenntartjuk.

A pihenés és kikapcsolódás
széles skáláját kínáljuk minden korosztály számára!
Élmények kedvezményes áron
Fedezze fel a környéket és éljenek a kedvezmények nyújtotta előnyökkel, melyet partnereink biztosítanak szállóvendégeink számára!